Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Vendégkönyv
Fórumok : Kérdezz-Felelek! Fórumok: 

Témák: Hozzászólás (Utolsó)
Játékok

 Gyertyafény keringő

 

A Gyertyafény keringő egy nyugatról átvett hagyomány az esküvőkön. Általában éjfélkor táncolják, nálunk, Magyarországon viszont éjfél előtt, hiszen éjfélkor a Menyasszonytáncot táncoljuk.

Zeneileg a „Régi-régi dal” című, általunk inkább az iskolai ballagásokon énekelt dallamra történik, de egyre többen választanak más angolkeringő, dallamot.

A tánc maga úgy zajlik, hogy a vendégek gyertyával a kezükben egy nagy körben állva világítanak, a menyasszony édesapja pedig - bal kezében szintén gyertyát tartva – a kör közepére viszi lányát és táncba kezdenek. Rövid tánc után megjelenik mellettük a vőlegény és lekéri párját apósától, aki gyertyájával együtt átadja neki szeretett leányát. Az ifjú pár a tánc alatt szépen körbejár a vendégek alkotta köríven, és a sajátjukra vigyázva sorban elfújja a gyertyákat! Amikor az utolsó gyertya is kialudt, a pár kiszalad a körből, és eltűnik.

 És hogy ez a szép szokás mit is jelent?

 Az édesapa éjfél előtt utójára táncol lányával, mint „kislánya”. A kezében égő gyertya is ezt erősíti, hiszen ez a láng jelképezi a családi tűzhely óvó melegét, biztonságát. Éjféltől azonban már egy másik férfi, a férje fog vigyázni rá, ezért is adja át a gyertyát is a menyasszonnyal.

 A párnak tánc közben vigyáznia kell gyertyájuk lángjára, hiszen, ha kialszik, a családi tűzhely alszik ki, nem lehet melegedni, főzni (régen nem voltak modern tűzgyújtó eszközök, ezért kellett vigyázni a tűzre.).

A vendégek világító gyertyái is jelképeznek valamit, méghozzá a csillagokat, amelyek utat mutatnak az embernek. Tánc közben e gyertyák gyűrűjében táncol a pár, hogy „véletlenül se tévedjenek el…”

És hogy elfújják? Igen, tánc közben sorra elfújják őket, hogy egy kis sötétség hulljon rájuk, hiszen „meg kéne ejteni a nászéjszakát”, amit viszont csak titkon tehetnek, ezért a sötétség leple alatt akarnak megszökni.

1 (2010.09.18.)
Versek

Köszöntő a férfi vendégekre:

 

"Éljenek a legények, szívemből kívánom,

Legyenek oly vígan itt is, mint a másvilágon!

Adjon az Isten nekik is, nekem is olyan mádkát,

Akivel átugorhatjuk a földi búnak árkát!

Csak vígan!"

1 (2010.09.18.)

 
Zene
 
Pontos idő:
 
Nézettségmutató
Indulás: 2008-09-03
 
Tartalom

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!